„Motto: Az amatőr hajós az, akinek nem áll rendelkezésére egy saját hajó, és évente kevesebbet hajózhat egyetlen hétnél. Nincsen lehetősége edzeni, egy hajót versenyre felspécizni, de bármikor-, és bármilyen szélben képes biztonságosan- és havariamentesen hajózni.”

Alapvetően két dologban hibáztunk. Rosszul mértük fel rajtpozíciónkat, így eleve a végmezőnybe csöppentünk bele. Második lényeges hibánk az volt, hogy a Lelle-Cső szakaszon - már visszafelé – hajózva délután az 1-es alatti szélben eltávolodtunk a Somogyi parttól. A helytelen navigáció eredménye az lett, hogy szinte az egész éjjel a ragyogó holdfényben láthatóan meglévő parti széllel szemben képtelenek voltunk visszavergődni a partiszél sávjába. Szemünk láttára hagytak el bennünket a gyenge, de meglévő partiszélben hajózva, a már korábban megelőzött hajóegységek az éjszakában. éjfél körül láttuk meg Balatonfüred fényeit, kibukkanva a Cső keleti végén. A szél teljesen leállt. Jellemző a levegőmozgás (szél) erősségére, hogy a Cső-Füred távolságot 9 óra 23 perc alatt tettük meg. Hát éppen ez hiányzott, ez a 23 perc.

00007627

De a legénység kitartott a legutolsó percig. Nem indítottunk motort, hanem – ugyan 23 perccel – a szintidő után, a célbóját szabályosan megkerülve fejeztük be az idei Kékszalag versenyünket. A legénység az előre látható (el)késés ellenére végig lelkes és kitartó volt. Hátha bejön egy fuvallat és az addig 0,8 csomós sebességünket 2,1 csomósra feltornázhatnánk. Nem jött. Jövőre ismét nekivágunk, csak saját magunkat kell legyőznünk és ismét találkozni fogunk.

00007623

De miért írtam azt a címben, hogy „Ez a 47. Árkád-Kékszalag nem az a Kékszalag”. Mert emlékezünk az elődök versenyeire. Amikor a gyönyörű fahajók, köztük a cirkálók versenyezhettek. A Rabonbánnal, a Tramontánával, vagy éppen a Nemere-II-vel az élen. Akkor nem volt senkinek sem motorja. Az idén viszont volt motorozás. és az a hajó értékeléssel be is futott. Mert emlékezünk az 1944-ben a rajthoz álló több mint húsz hajóra, amikoris a mezőnyt „megsüvegelték” az angol bombázók, lehet, hogy éppen Budapest felé repülve. Még akkor sem jutott eszébe egyetlen hajóegységnek sem, hogy kihagyják a például a kenesei bójapontot. Az idén viszont nem egy hajóegység kihagyta. Sőt egyetlen versenybíró hajó sem volt ott a közelben „technikai” okokból. Magam már több tömegsport verseny rendezésében vettem rész. Ha ez itt megtörténhetett, akkor ez az egész nemzetközi verseny hitelességét kérdőjelezheti meg. Mert a versenyszabályzat megsértése (kötelező mentőmellény viselet bármilyen fokozatú viharjelzés esetén) a keszthelyi bója előtt nyilvánvalóan és nem egy hajóegység vonatkozásában megtörtént. A versenybíróság szeme láttára. Vagy ott is éppen „technikai okok voltak”?

00007639

Nem hallottam arról, hogy egyeseket, bárkit kizártak volna emiatt. Egy érdekes természeti jelenséget is megfigyeltünk a szélcsendes Alsóörs-Kenese vonalon hajózva. Kis, kb. 10 cm.-es átmérőjű örvények sokasága között hajóztunk. Mi lehetett ez? A melegedő víz állította elő ezeket, vagy egy vízfelszín közeli halraj mozgása okozta a kis örvények sokaságát? Aki tudja a biztos választ, írja meg nekem.

00007619

Végül megemlítem, hogy a 47. Árkád-Kékszalag verseny felkészülése közben belenéztem a legutolsó, 07. hó 01-es Yardstick táblázatba.

-A saját nevezésemkor derült ki, hogy hajónk, a Kikelet Dolphin-28-as, a YS-II csoportban lelhető fel, a többi, összesen 28 darab márkatársunkkal együtt. Hát lehet, hogy nincs is Dolphin (DOL) osztály? Hoppá, de mégis van, mert egyetlen hajó a tagja DOL osztálynak, egy névtelen Dolphin- 26-os, 108-as YS számmal. -Nem találtam meg barátaim hajóját, a Dolphin-26-os Roxán-t a YS listában.
-Még egy furcsaság is szembetűnt nekem: a 29 darab Dixie hajó (32-től, 35-ig) a YS-2 osztályban fut, egyetlen kivétellel, a Puccér Dixie 35-ös a „33”-asok között szerepel. Vajon mivel érdemelte ki ez a hajó ezt az előkelő társaságot?

Ezúton ajánlom fel segítségemet a „Technikai Bizottságnak” a YS táblázat vezetésében. Mert lehet, hogy több hibás bejegyzés is hitelteleníti ezt a Szövetségünk számára nagyon fontos adatbázisunkat.

A Kikelet hajó legénysége a 47. Árkád-Kékszalag alatt:
Benyovszky Gábor vitorlás sportoktató,
1. tiszt Jerabek György kormányos
2. tiszt Józsa Péter yachtmaster
Németh Tamás főkormányos
Quirico Domonkos navigátor
Varga Péter co-skipper